A pannonhalmi Kazinczy Ferenc Művelődési Ház 1962 óta szervezi a település - és az utóbbi években - a térség kulturális életét. Az öt évtized alatt több százezren fordultak meg az intézmény falai között, vettek részt annak különböző programjain. Számos vezetője volt, kik különböző szemlélet szerint vezették a művelődési házat, szolgálták ki a lakosság kulturális igényeit. 2002-től új koncepció alapján működik a város művelődési háza, a régi és közkedvelt programok mellett új elemekkel, rendezvényekkel bővült az intézmény programkínálata.

Pannonhalma 2000-ben városi rangot kapott, melynek következtében a művelődési ház feladatköre és szolgáltatásai tovább bővültek, mindamellett a városban élő közel 4000 lakos igényei is megváltoztak. A programok összeállításánál az intézmény vezetősége figyel arra, hogy minden korosztály megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő kulturális ill. szabadidős programot. Az intézmény nemcsak a település, de a térség meghatározó kulturális központja is, számos kistérségi és régiós találkozónak, versenynek, konferenciának színhelye.

A művelődési ház feladatköre négy fontos részből áll: 

  • a városban és a térségben működő civil szervezetek, csoportok foglalkozásainak, rendezvényeinek hely- és technikai feltételek biztosítása, továbbá szakmai segítség nyújtása 
  • a lakosság igényeit figyelembe véve programok, rendezvények szervezése, ill. a városi ünnepségek és a nemzeti ünnepek rendezvényeinek szervezése és lebonyolítása 
  • kistérségi, régiós, testvérvárosok közti és egyéb városi szintű rendezvények szervezése, lebonyolítása 
  • a nyári időszakban különböző táborok szervezése és lebonyolítása 
  • 2014-től a város kiemelt rendezvénye az ÉVSZAKOK FESZTIVÁL szervezése és lebonyolítása

 A művelődési ház közel 800 programját évente közel 25 ezer ember látogatja. Közreműködünk a városban működő egyéb szervezetek, intézmények által szervezett programokban. Saját programjaink szervezésében és lebonyolításában mi is számíthatunk a viszonzásra.


A művelődési ház aulája

A 12 éve városi rangot kapott Pannonhalma az utóbbi évek során a kistérség központjává fejlődött, így intézményei, hivatalai is szélesebb feladatkört látnak el, és a szolgáltatásaikat igénybe vevők száma is megnőtt. Ennek következtében a művelődési házunkba látogatók száma is jelentősen növekedett, köszönhetően az egyre több kistérségi összefogással megvalósuló programnak, rendezvénynek. Az elmúlt években az intézmény kihasználtsága 60%-ról 80 %-ra nőtt az előző évekhez képest.

Művelődési házunk tevékenységi körébe tartozik a tehetséggondozás is, így ingyenesen helyet biztosítunk amatőr, fiatalokból álló művészeti csoportok részére is, támogatjuk azok működését. Az elmúlt években a következő fontosabb eseményeknek adott helyet művelődési házunk (a teljesség igénye nélkül): 

  • Vass Lajos Népzenei Verseny elődöntője - 2002. március
  • Német-Magyar Testvérvárosok Konferenciája - 2003. április
  • Generációk Találkozása - 2004. május
  • VII. Országos Kádár Találkozó -2006. június
  • Kultúrával a Nyugat Kapujában – színjátszó kategóriájának régiós döntője - 2006. szeptember
  • Generációk Találkozása Regionális Fesztivál - 2007. április
  • Hagyományőrzők I. Regionális Fesztiválja - 2007. május
  • Az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc alkalmából rendezett megyei megemlékezés - 2009. március
  • Jubileumi ünnepség Engen és Pannonhalma testvérvárosi kapcsolatának 10 éves évfordulója alkalmából – 2009. május
  • Szent István Nap - 2010. augusztus
  • Peter Schumann nemzetközi színházi tábora - 2010. szeptember
  • Gryllus Vilmos - kétszeres teltházas - koncertje - 2011. április
  • Márton-napi vigasságok . 2011. november
  • A művelődési ház 50 éves jubileumi ünnepségsorozata - 2012. augusztus
  • Nemzetközi Orvos-Muzsikus koncert - 2012. október
  • Országos Polgárőr Nap - 2013. június
  • Főtér avató ünnepség - 2013. október
  • Évszakok Fesztivál: Majális, Szent István Nap, Bornap, Városi karácsony - 2014-től


A művelődési ház nagyterme

A művelődési ház hasznos alapterülete közel 540 m2. Három közösségi igényeket ellátó helyisége van, melyek 40, 80 és 230 m2 alapterületűek. A két kisebb terem ad helyet a klubok, csoportok foglalkozásainak, játszóházaknak, előadásoknak, kiállításoknak. A nagyterem közel 300 fő befogadására alkalmas, mely ünnepségeknek, konferenciáknak, zenés-táncos rendezvényeket, színházi előadásoknak ad helyet. A teremben egy 80 m2-es színpad is található, melyhez 3 kisebb öltöző is tartozik.


1-es terem


2-es terem

A közeljővőben is folyamatosan arra törekszünk, hogy minden korosztálya megtalálja érdeklődésének megfelelő programot, tovább gazdagítsuk és színesítsük a város és egyben a térség kulturális életét. Programjainkkal továbbra is biztosítani szeretnénk a szabadidő nemcsak kellemes, de egyben hasznos eltöltését.

Elérhetőségeink

Cím: 9090 Pannonhalma, Petőfi Sándor utca 25.
Intézményvezető: Takács Krisztián
Tel./fax: +36 96 471-733

Mobil: +36 20 315 9442
E-mail: muvhaz (kukac) pannonhalma.hu

Facebook: Kazinczy Ferenc Művelődési Ház